Kézműves prémium borok és a hozzájuk illő kiegészítők. Sonka, sajt, pástétom és csokoládé.

Csak a Jó Bor.

Csak a Jó Bor.

Mi van a borban?

2016. július 19. - Szalai Attila

red-wine-1004255_1280.jpg

 

Gondoltam itt a szezon közepe, azaz ideje egy részletes fröccsológiás bejegyzésnek, de ebben az esős időben írni sincs kedve az embernek a fröccsről, a rengeteg változat kipróbálására pedig végképp nem ez a legjobb alkalom. Egy pohár finom bor most is mosolygósabbá tudja tenni a napunkat, de talán az is érdekel benneteket, hogy mitől lesz ez a lenyűgöző, komplex ital olyan, amilyen. 

Mi is van a borban? 

A borok összetétele rendkívül sokféle lehet, a szőlőfajtáktól, a termőtalajtól, az időjárástól, az alkalmazott eljárásoktól függően, ráadásul egy bizonyos bor sem tekinthető állandónak: fejlődik vagy visszafejlődik az idő múlásával. Általánosságban elmondható azonban, hogy a legfőbb alkotóeleme, 70-85%-a víz, ezen kívül tartalmaz alkoholokat, cukrokat, szerves savakat, fenolos- és nitrogéntartalmú vegyületeket, aromakomponenseket, ásványi anyagokat és vitaminokat. Rengeteg csodás dolgot, lássuk, minek mi a szerepe.

Alkoholok között elsősorban az etil alkoholról beszélünk. A bor alkoholtartalma az erjedés során, a mustban található cukrokból keletkezik, általában 8,5-14v/v% között van. (Az élesztőgombák 16,5% alkoholtartalom felett elpusztulnak, ezért természetes úton soha nem lesz egy bornak ennél magasabb alkoholtartalma.) Az alkoholnak fontos szerepe van a bor tartósításában és a végleges íz- és illatkarakter kialakulásában, mivel sok szerves anyag (gyanták, zsírok, illóolajok stb.) oldószere. Az alkoholtartalom a bor minőségének egyik lényeges, de nem kizárólagos meghatározója. A bor természetes összetevője minimális mennyiségben a mérgező metil alkohol, a testes bársonyosságot adó, édeskés ízhatású glicerin, valamint magasabb rendű alkoholok, amelyek tovább gazdagítják az aromát.

 autumn-landscape-1034936_1280.jpg

A cukortartalom főleg az erjedés után visszamaradt szőlő- és gyümölcscukor összessége, amelynek mennyisége meghatározza, hogy borunk édes, félédes, félszáraz vagy száraz lesz.

A bor savtartalma és savszerkezete is meghatározó a harmonikus összetétel tekintetében. A borkősav, az almasav és a citromsav a mustban is megtalálhatók, más savak - a tejsav, a borostyánkősav, az ecetsav, a hangyasav, a vajsav a borkészítés folyamán alakulnak ki. A borban található savak idővel folyamatosan tűnnek el: az újbor élénk, az érett bor kiegyensúlyozott, az öregedő bor lapos savakkal rendelkezik. A PH érték közvetlen befolyással van a bor színére is. 

A bor ásványi anyagai között találunk foszfort, klórt, ként, káliumot, nátriumot, kalciumot, magnéziumot, csekély mértékben előfordul a bór, a fluor, a bróm, a jód, a vas, a réz, a mangán, az alumínium, a cink, az ólom, nyomokban az arzén és egyéb fémek.


Bár a bort nem tekinthetjük elsődleges vitaminforrásnak, a jelenleg ismert nagyjából húszféle vitamin felét tartalmazzák változó arányban:  B1, B2, B6, B12, H és PP-vitamint, pantoténsavat, folsavat, mezo-inozitot, kolitn, p-amino-benzoesavat, P-vitaminfaktort.

A bor szín- és aroma összetevői kisebb-nagyobb mértékben azonosak a szőlőben, mustban megtalálható vegyületekkel, de kiegészülnek az erjedés során képződő íz- és illatanyagokkal. A szőlő zöld és sárga színét a karotinoidok, a kékszőlő és a vörösbor színét pedig az antocianinok adják, ezek az ízre minimális hatással vannak. A flavonoidok kissé kesernyések, de mennyiségük csekély. Ennél jellegzetesebbek a katechinek, procianidinek, tanninok, amelyek nemcsak a bor színének, ízének, hanem stabilitásának kialakításában és megőrzésében is szerepet játszanak.

Összességében elmondhatjuk, hogy a borok összetételüknél fogva rengeteg pozitív élettani hatással rendelkeznek, és remek stresszoldók. 

Ennyi tudomány után pedig azt hiszem, megérdemlünk egy pohár jó bort. Én most Iványi Zsófi 2009-es Merlot-jára szavazok. :)

 

Egészségetekre!

 

Borbaráti üdvözlettel:

szalai-attila-szigno.png

 

 

  Szalai Attila 

szőlész-borász

 

/forrás: Kállay Miklós: Borászati kémia Mezőgazda Kiadó, http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tamop425/2011_0001_521_Boraszati_kemia/adatok.html/

NYÁR, UTAZÁS…. BOR!

LÉGLI GÉZA…

legli.jpg

A Kislaki Bormanufaktúra irányítója közel egy évtizede. Azóta a magyar borélet meghatározó alakja lett kiváló boraival, jellegzetes, elmaradhatatlan sapkájával, egyéni, mosolygós stílusával. Személyes kapcsolatunk 2014-ben kezdődött a csakajobor.hu borwebáruház indításakor. Géza összetett, gyümölcsös, természetes, autentikus borokat készít, megőrzi a termőhely adottságait, egyediségét. Ennek érdekében, mint minden borász, aki ezt a művelési módot választja természetközeli módon műveli szőlőjét. Nem használ vegyszert, rovarölőszereket. Felelősséget vállal azért, ami a palackokba kerül. A Matacs-dűlőn és tőle csak egy pár méterre lévő Vitéz-dűlőn termel szőlőt. A két terület talajösszetétel közt mégis zongorázható a különbség. Ez a természeti adottság Géza borain jól érezhető. A Matacs-dűlőn kitűnő chardonnay, míg a Vitéz-dűlőn termelt szőlőből rubinvörös, gyümölcsös cabernet sauvignon érik a hordókban.

Itt a nyár, az utazás! Összeállítottunk a Kislaki borokból egy nyári csomagot.

Kislaki piros gyöngyözőbor

http://csakajobor.hu/termek/kislaki-bormanufaktura-legli-geza-kislaki-piros-gyongyozobor/

Kislaki Matacs Chardonnay Matacs-dűlő

http://csakajobor.hu/termek/kislaki-bormanufaktura-legli-geza-kislaki-matocs-chardonnay-2013/

 Kislaki Bírtokfehér

http://csakajobor.hu/termek/kislaki-bormanufaktura-legli-geza-kislaki-birtok-feher-2013/

 Kislaki Siller

http://csakajobor.hu/termek/kislaki-bormanufaktura-legli-geza-kislaki-siller-pirosbor/

 Kislaki Bírtokvörös

http://csakajobor.hu/termek/kislaki-bormanufaktura-legli-geza-kislaki-birtok-voros-2013/

 Kislaki Cabernet sauvignon

http://csakajobor.hu/termek/kislaki-bormanufaktura-legli-geza-vitez-cabernet-sauvignon-2013/

 

 A NYÁRI KISLAKI VÁLOGATÁS ÁRA ———————————————————- 11.340 Ft

 

Borbaráti üdvözlettel

szalai-attila-szigno

    szőlész-borász

A rendeléseket a megrendeles@csakajobor.hu címre várjuk.

 Csak a jó bor_2

Tavasz, grill..... bor!

Itt a grillezés ideje!

 

kerti_grill.jpg

A borongós hűvös napok után mindenki várta a tavaszt, a napsütést. Visszafordíthatatlanul megérkezett a jó idő, ami sok embert csalogat a szabadba. Ha van alkalma próbálja ki a grillezést. A mi dolgunk segítséget nyújtani ezen ételek ízvilágához illő borok kiválasztásában.

 

A grillsütő kiválasztása:

A hagyományos faszenes grillen az izzó parázs felett sütött ételek különleges „füstös” ízt kapnak. A gázgrillek egyszerű kezelhetőségük miatt közkedveltek. Pár perc alatt üzemkészek és a sütés végeztével nem kell a hamut takarítani.

Mindkét készüléknek előnyei és hátrányai is vannak, így a választás előtt vegyük figyelembe a számunkra legelőnyösebb jellemzőket.

 

A grillezés két alapvető technikája a direkt és az indirekt eljárás.

 

 Direkt grillezés:

Az ételt közvetlenül a hőforrás fölé helyezzük. Figyeljünk arra, hogy a grillrács illetve a parázs vagy gázláng között megfelelő távolság maradjon, nehogy az étel megégjen.

 

Indirekt grillezés:

A grill közepére tesszük a csepegtető tálcát, köré a parazsat, majd fölé helyezzük a grillrácsra előkészített húsokat. Ezzel a módszerrel a nagyméretű, vastagabb hússzeleteket grillezzük elkerülve, hogy a hús kívül megégjen, mielőtt teljesen átsülne.

Mit dobjunk a grillre?

Lehet szárnyas, sertés, bárány, marhahús vagy akár hal. A zöldségek és a gyümölcsök pedig remek köretként szolgálhatnak a grillezett húsok mellé.


 

Segítünk borokat választani a szabadban készült fogásokhoz.

 

Csirke:

kukoricas_grill.jpg

Egy könnyed fogás mellé (pl.: enyhe mézes mustáros páccal, salátával) ideális választás a sauvignon blanc. Viszont ha egy fűszeresebb, csípősre pácolt combot grillezünk,már előkerülhetnek a rozék, a kadarka vagy akár a pinot noir is.

Bor ajánlat: BENCZE CSALÁDIBIRTOK BADACSONYI PINOT NOIR ROSÉ 2013

 

 

Sertés:

d05e94803d30dbabe1947f69a41b3f18.jpg

A grillezésre leginkább elterjedt sertésrész a tarja. A páctól függően, amely lehet mustáros, paradicsomos, fokhagymás, borsos választhatunk rozét, kékfrankost. Illetve egy karakteresebb pác esetében cabernet franc-t is bátran kínálható.

Bor ajánlat: KISLAKI BORMANUFAKTÚRA -LÉGLI GÉZA- JÁNOSHEGYI KÉKFRANKOS 2011


 

Halak:

49293b25c03f867ef612f02198bae4b9.jpg

A halakhoz inkább a könnyebb borokat ajánljuk. Az olaszrizling a natúron grillezett és a tejszínes, zöldfűszeres pácban érleltekhez is jól illik. A lazac zsírosabb, így jó kísérője lehet egy rozé , ami ráadásul színvilágában is tökéletes összhangban van az étellel. A melegebb napokon pedig fröccs is készülhet ezekből a borokból a grillezett halak mellé.

Bor ajánlat: SOMLÓ KINCSE KÉZMŰVES KISPINCE OLASZ RIZLING 2013

 

 

Bárány:

16ff2ea67931406d9b2bad08cd361be0.jpg

A bárány egy jellegzetesebb ízvilággal rendelkező hús. Grillezhetjük a fiatal bárány combját vagy bordáját. Ezekhez ajánlott a karakteresebb fűszerezés (pl.: rozmaring és fokhagyma), melyekhez előkerülhetnek a komolyabb borok, egy  merlot vagy egy shiraz.

Bor ajánlat: IVÁNYI ZSÓFIA VILLÁNYI MERLOT 2009


 

Sajtok:

5cbd32860904b1a6992e154d6e2c3898.jpg

A sajtokat nem könnyű grillezni, de jó döntés lehet a gomolya minden ízesítéssel, akár kecske- vagy tehéntejből készült. A hozzájuk választható borok palettája széles. A grillezett kecskesajthoz jól illik egy szép száraz furmint. Ha a sajtokhoz pirítóst és salátát kínálunk, akkor remekül passzol hozzá az élénk, jó savú fehérbor, a sauvignon blanc. A füstölt sajtok karakteres ízét pedig jól kíséri a barrique chardonnay, a Tokaji édes szamorodni, vagy a tannin gazdag vörösborok, egy cabernet sauvignon vagy egy cabernet Franc.

Bor ajánlat: PORTIUS PINCÉSZET FURMITAGE TOKAJI FURMINT BIRTOKBOR 2013

 

 

Marha:

acafa44cf2d969245168bdaa9951daa6.jpg

„Igen, az igazi hús” - mondják a steake imádók. A grillre való marhánál nem kell túlzásba vinni a pácolást, önteteket és fűszereket. Frissen őrült bors, nagy szemű tengeri só, a többit megoldja a faszén, a hús és a bor. Ezekhez természetesen a lehető „legnagyobb borok” illenek, egy érlelt kékfrankos vagy egy cabernet sauvignon.

Bor ajánlat: POLGÁR PINCÉSZET VILLÁNYI CUVÉE BARRIQUE 2011

 

Borbaráti üdvözlettel

szalai-attila-szigno

    szőlész-borász

 

A rendeléseket a megrendeles@csakajobor.hu címre várjuk.

 Csak a jó bor_2

 

 

Tavasz, húsvét…. bor!

dsc_6889j.jpg 

A tavasz beköszöntével és a húsvét közeledtével lekerülnek a nehéz téli „vörösek” a palettáról.  A bor nagyon régen része a húsvéti ünnepeknek. Az asztalra ilyenkor füstölt sonka, bárány és tojás kerül. A hozzá illő torma, mustár és a kalács sem maradhat el a terítékről. Az sem kérdés, hogy a nem mindennapi ételek mellé érdemes finom borokat is kínálni, ezzel is emelve az ünnep hangulatát.

Mit ajánlhatunk húsvétra? A változatosságot! Miért kínálnánk ugyanazt a bort a főtt sonkához, melyet  frissen reszelt tormával eszünk, vagy a kemény tojáshoz, amit esetleg majonézzel kínálunk. Az édes süteményekről már nem is beszélve.

Füstölt főtt sonka

A füstölt sonka erőteljes íz intenzitása nagymértékben határozza meg a borválasztást. Fehérborral nehéz lenne az intenzív ízekhez igazodni, a vörösbor pedig nem a legjobb párosítás a sonka sós karakterével. Amennyiben a sonkánkhoz mégis szeretnénk hozzá illő bort fogyasztani, rosé vagy siller borra essen választásunk!

Kislaki bormanufaktúra Szőlőskislaki Siller "Pirosbor" 2015

Kúcs Gyula Villányi Rosé 2015

Báránysült

A fiatal bárány húsa gyenge, az íze jellegzetes. Hasonló jellegzetes, karakteres bort kíván kísérőként. A rozmaringgal fűszerezett és porhanyósra sütött ételhez elsősorban Pinot Noir vagy Kadarka lehet a jó választás, amely lágyan kíséri a finom falatokat. Biztos lesz a siker, ha az alábbi borok közül választanak.

Polgár Pincészet Villányi Pinot Noir 2012

Neiner Családi Pince Szekszárdi Kadarka 2013

Desszert
A süteményekhez bátran bontsuk fel a karácsonykor ajándékba kapott tokaji szamorodnit, vagy kínáljunk édes aszút. Mind a kettő jó párosítás.

Samuel Tinon tokaji szamorodni száraz 2007 ( A 2015 év 9. legjobb fehérbora )

Soltész Borház Tolcsva 5 puttonyos tokaji aszú 2005

Ha vendégségbe megyünk…

Akár családi, akár baráti körben töltjük a húsvétot, az ünnep hangulatát még pezsgőbbé teszi egy gyöngyöző, ropogós savakkal teli rozé, de házigazdánk bizonyára örömmel fogyaszt el a még hűvös tavaszi estéken egy-két pohár tüzes Merlot-t is.

http://csakajobor.hu/termek/bencze-csaladibirtok-badacsonyi-esthajnal-gyongyozo-roze-2013

http://csakajobor.hu/termek/ivanyi-zsofia-villanyi-merlot-2009

 

Borbaráti üdvözlettel

szalai-attila-szigno

    szőlész-borász

A rendeléseket a megrendeles@csakajobor.hu címre várjuk.

 

csak_a_jo_bor_2.jpg

Téli vörösök.

Kedves Borbarátok,

 

A hűvös, borongós téli estéket szeretnénk barátságosabbá tenni szezonális vörösbor válogatásunkkal.

A Villányi Merlot különleges aromáival a békés ünnep ideális kísérője.
A Kislaki Birtok Vörös könnyed stílusa jól illik a meghitt beszélgetésekhez.
A Soproni Kékfrankos a vendégek kedvence lesz az ünnepi asztalnál.
A fröccs kedvelőinek pedig Kislaki Pirosbort tettünk a csomagba.

 

Fogyasszátok egészséggel.

 

Borbaráti üdvözlettel

Csak a Jó Bor csapata.

A rendeléseket a megrendeles@csakajobor.hu címre várjuk.

csakajobor-karacsonyi-csomag-akcio.jpg

A kezdetek.

magyar_bor2.jpg 

  Elértük azt, hogy a borokat nem isszuk. A borokat kortyonként élvezzük, kóstoljuk.  A Csak a Jó Bor felkutatja a tradicionális kézműves pincészeteket és a gondossággal szüretelt szőlőből készült minőségi borokat elhozza a bor barátai számára. Kínálatunkban Mindenki megtalálhatja azt a nedűt amely a legmélyebb nyomot ” ezt kerestem eddig „ élményt nyújtja számára, amelyre szívesen emlékszik és visszatér hozzánk. 

 

http://csakajobor.hu/

https://www.facebook.com/csakajobor

süti beállítások módosítása